Huszonöt évvel ezelőtt ismerkedtem meg a hatha jógával, melynek azóta is lelkes és rendszeres gyakorlója vagyok. Rengeteg pozitív változást hozott az életembe, amire akkoriban nagy szükségem volt. Először csak könyvekből, illetve nagypapám útmutatásai alapján gyakoroltam (szerencsémre létezik karma, s ő rendelkezett némi jógatapasztalattal).
A jóga rendszere egyedülállóan teljes, úgy éreztem, s ez a mai napig nem változott, hogy bármi kérdésem van, a jóga választ tud rá adni. Ezért igyekeztem minél jobban megismerni, elmélyülni benne. Nem csak a testi oldalt az ászanákat, hanem a lelki aspektusait, illetve filozófiai hátterét, a jóga hagyományait is.
Tanultam parapszichológiát, természetgyógyászatot, rádzsa jógát,(Mantra természettudományi főiskola) hatha jógát, többféle masszázs technikát (shiatsu, talpmasszázs, su jok). Majd Baktai Ádámnál elvégeztem a jógaoktatói képzést, s tanultam tőle ajurvédát, illetve taoista jógát is.
Kilenc éve tanítok, s ez egészen új tapasztalatokat hozott, és persze rengeteg emberismeretet, önismeretet.
A víz is régi jó barátom, hat éven át kajakoztam a tatai öreg-tavon. Imádok úszni és búvárkodni, ezért nagyon örültem, amikor a két kedvencemet: a jógát és a vizet végre összehozhattam. Nagyon jó párosításnak bizonyult, és bizony kemény testmozgás. Az állandó egyensúlyozás, folyamatos munkára készteti a testet és az elmét egyaránt. Szerencsére a lélek sem marad el, mert naplementében, tükörvízen ringatózni a vízen, ez gyógyír a léleknek is, és teljes ellazulás.